Női : Fellángolásai voltak a Győrnek |
Fellángolásai voltak a Győrnek
President 2005.01.11. 22:45
Női EHF-kupa, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés. Csak a második játékrész elején mutatta meg igazi tudását Róth Kálmán csapata
Miután a lengyelek hozzájárultak, hogy mindkét mérkőzésnek Győr adjon otthont, sokan úgy képzelték, hogy ez a két mérkőzés csak sétagalopp lesz. |
 |
Erre lehetett következtetni a gyér számú érdeklődőből, továbbá abból is, hogy az első húsz percben a győri lányok kissé lezseren vették a találkozót A lubliniak két ízben is vezettek. Az ETO a gyors lerohanásokat erőltette, de ebbe rengeteg hiba csúszott. Keményedett a játék, a litván sípmesterek sorozatban ítélték a büntetőket, s ezek értékesítésében a győriek bizonyultak jobbnak. Az első húsz percben csak a két hetest hárító Sirina bravúrjai és Gogirla góljai biztosították a hazaiak vezetését. A félidő utolsó másodpercében aztán Görbicz szemfüles gólja tette lehetővé, hogy négygólos előnnyel térhettek pihenőre. A szünetben Róth Kálmán feltételezhetően alaposan eligazította tanítványait, mert a második játékrész elején merőben más ETO lépett a pályára. Hat perc leforgása alatt Görbicz, Borbás, Bradeanu és Gogirla révén öt gólt szereztek (20-12), ezzel átmenetileg helyreállt a rend, de a nyolcgólos előny birtokában ismét lazítottak Görbiczék és a lelkesen küzdő lengyelek nem adták fel és öt gólra felzárkóztak. Az utolsó tíz percben az ekkor már parádésan játszó és igen gólerős Görbicz Anita vezérletével ismét remekelt a győri csapat, nyolcgólos előnnyel várhatja a visszavágót, amely ma, ugyancsak Győrött lesz. 
Forrás: http://www.nemzetisport.hu
|